XVI. Tour de Flúgos flúgos
2009. július 4-5.
A pozsonyi csata (907. július 4.-6.) emlékére
Idén 16. alkalommal került megrendezésre a Bakony Bike KE. első 5 éves tervének II. állomásaként Pécs és Gyula között az 500 km-es kerékpártúra, melyen az ország különböző pontjáról érkező résztvevők bizonyíthatták, hogy mennyire Flúgosok, ha kerékpárról van szó. Persze kérdés, hogy ezt kell-e még bizonyítaniuk, hiszen a kilenc indulóból nyolcan már visszatérő résztvevők voltak. Az új sporttársunknak Nagy Hedvignek pedig, aki női mivoltával új fényt hozott programunkba, eddigi eredményei már bizonyították, hogy nem ijed meg a kilométerek hallatán.
A mezőny szombat reggel indult az előző évi túra céljául szolgáló pécsi bevásárló központ parkolójából, ezért a résztvevők, lévén senki sem pécsi, már pénteken kora este megérkeztek a szállást biztosító Magyar Posta Oktatási Központjába, ahol első osztályú körülmények között pihenhettük ki a leérkezés fáradalmait, és nyerhettünk erőt a másnapi próbatételhez. Az erőgyűjtéshez adott némi segítséget az Oktatási Központ szomszédságában lévő kisvendéglő, ahol a palacsinta kissé túlméretesre sikeredett, még akkor is, ha ez volt a specialitás. Kb. 40 féle darabonként 1 kilós (ez nem elírás) palacsinta közül lehetett választani, még pacalpörköltös is volt. A vacsora elfogyasztása után a résztvevők hamar ágyba bújtak, és csak mi szervezők voltunk kénytelenek még egy kicsit fent maradni, mert a kísérő kocsi és személyzete csak éjfélre tudott megérkezni, akik fontos feladatként a reggelihez való anyagot hozták, no meg az egész túrára jellemző jókedv egy részét.
Másnap kora reggel ébresztő, a kényelmes ágy egy-két sporttársat nem is nagyon akart elengedni, ez látszik az ébresztéskor készült videofelvételeken is, de végül is mindenki időben felkelt, hogy a reggeliből még neki is jusson.
Gyors bepakolás után háromnegyed nyolckor elindultunk a rajthelyre, az említett parkolóba, és idén először halál pontosan a tervezett nyolc órakor nekivágtunk az útvonal leküzdésének.
Az időjárás kegyeibe fogadott bennünket, épphogy csak lengedezett a szél, de legalább nem volt meleg, és az esőt is megúsztuk az egész túra során. Később hallottam, hogy hazafelé, a vonatról leszállva, ezt már nem mondhatták el azok, akiknek még hazáig tekerniük kellett.
Pécset elhagyva Kozármislenyen át Villány felé vettük az irányt, kellemes bemelegítő tempóval. Itt a borospincék mellett haladva többen javasolták, hogy egy-egy kóstolóra álljunk meg, de nem engedtünk a csábításnak, és tartottuk magunkat ahhoz, hogy első pihenőnk Mohácson lesz, ahol kis lábkinyújtás és egészségügyi szünetek beiktatása okán csak kis időt töltöttünk. Amúgy is Mohács része volt a tavalyi útvonalnak, így nem is volt okunk tovább maradni, inkább gyorsan az ismeretlenbe vetettük magunkat.
Bár a pihenő után Bár következett, innivalót, koktélokat nem adtak, így mindenki a kulacsában lévő itókával volt kénytelen beérni. Persze az erre a szakaszra idén is nyeregbe pattanó Nyírő Zsolt (NyöZsö) szervezőtársamnak jó szokásához híven a kulacstartójában kulacs helyett a dobozos sör figyelt, így ő némi alkoholt is bevihetett a falu tiszteletére a szervezetébe, melynek mire az ebéd helyszíne Baja felé közeledtünk, meg is lett az eredménye. Ne gondolja senki, hogy ez bódultságot okozott nála, ááá neeem!, ezt már megszokta, de a hozzá párosult izommunkát már kevésbé, így igencsak szenvedő arccal érkezett meg Bajára a Kamarás Éteremhez (ld. a fotón).
Itt fogyasztottuk el, azaz csak elfogyasztottuk volna az ebédet, de az étterem úgy kitett magáért (hálás köszönet), hogy szinte a levessel, mely csirkeragú névre hallgatott, jóllakott mindenki. És ekkor még hátra volt a kétszemélyesnek mondott, húsokkal és vegyes köretekkel teli, rántott zöldségekkel és gombával díszített második, isteni savanyúval, melyből szerintem négyen is jóllaktak volna. Ráadásként még ajándék süteménnyel is megleptek bennünket. Annyit ettünk, amennyit bírtunk, és azért 150 km után ez nem kevés, de így is elcsomagoltatunk későbbre gondolva, vagy ötdoboznyi rántott és natúr szeleteket. Ez másnap reggel nagyon jól jött.
A következő pihenő Kelebián a Cveiner kocsmánál volt, ahová a bőséges ebéd után igen csak nehezen indultunk el. Menet közben Papp Tomi társunknak elfogyott az ereje, így nem sokkal Kelebia előtt beszállt a kísérő autóba. A pihenő során megpróbáltuk rávenni, hogy tartson ki, és folytassa a tekerést, hiszen így csak pár kilométere fog hiányozni, de végül abban egyeztünk meg, hogy vacsora után, ha jobban lesz, visszaáll a mezőnybe. Ez így is lett.
A rövid pihenő után tovább indultunk a vacsora felé, bár ekkor még senki sem volt éhes, így nem annyira a kaja motiválta a társaságot, hanem inkább a helyszín. Ugyanis a vacsorát a Zúgó Nyilak Történelmi Íjász Egyesület meghívására, az éppen ekkor zajló Nyílzápor 2009. világrekord kísérlet rendezvényéhez kapcsolódva az Ópusztaszeri Nemzeti Emlékparkban költhettük el. Miután Balástyán “rémmentesen” sikerült áttekernünk, a tervezethez képest egyórás késéssel érkeztünk meg az emlékparkhoz, ahol a biciklik elhelyezése némi nehézségbe ütközött, ugyanis nem engedték bevinni a park területére őket. Mi meg nem akartuk őrizetlenül hagyni, de végül a biztonsági személyzetből két embert megbíztak, hogy csak a mi cangáinkra vigyázzon, így végül is kissé bizalmatlanul, (utólag kiderült alaptalanul,) de bemerészkedtünk a parkba.
Itt rengeteg ember volt, és az ősi hagyományokat felelevenítve, szőrmékbe öltözve íjakkal, nyilakkal, tegezekkel, kürtökkel, karikás ostorokkal és egyéb kiegészítőkkel adták meg az alaphangulatot. Vacsorára a Zúgó Nyilak főszakácsa Hornyák Csaba egy fenséges babgulyást rittyentett a bográcsban, amit a jurta sátrakkal körülvett tűz köré, a földre lehuppanva kicsit a nomád életre emlékezve, fogyasztottunk el. A vacsora közben Farkas Gábor barátom tolmácsolásában megtudhattuk, hogy 907.-ben Pozsonyban, ezen a napon, Árpád vezérünk serege, a hatalmas túlerővel rendelkező nyugati horda ellen megkezdte többnapos harcát, mely csatában a nyugatiak célja, az idézett parancs szerint az volt, hogy a Magyarokat végleg eltöröljék a föld színéről. Mint tudjuk ez nem sikerült, mert kis seregünk olyan jelentős győzelmet aratott, hogy ezek után több mint száz évig, hazánkba ártó szándékkal senki, nem mert belépni.
Miután a vacsora repetástul elfogyott néhány közös fénykép elkészítése után már sötétben készülődtünk tovább. A tervezetthez képest ekkor már két órás késésben voltunk, és nyilvánvalóvá vált, hogy idén sem lesz meg a táv 24 órán belül, de ez igazából senkit sem keserített el. Innentől az éjszakán át én vállaltam immár hagyományosan a felvezető kocsiban a sofőr szerepét, és nagyon örültem, hogy van tempómat a kocsiban, mert az egyhangú éjszakában a srácok is (a Héditől elnézést kérek, hogy lesrácoztam,) beálltak a 28-as tempóra és szinte észrevétlenül suhantunk át az éjszakán. Nekem itt jött el a holtpont, nagyon nehezen tudtam nyitva tartani a szemem, de egy-két energia ital segített. Nem tudom a kerekesek, hogy élték túl ilyen könnyedén az éjjeli menetet, de az biztos, hogy sokat segített, hogy a következő pihenő Hódmezővásárhelyen Kohán Petiék házának kertjében volt. Ide már másnap érkeztünk meg, kb. fél egykor. Na itt volt minden a terül-terülj asztalkámon. Szendvicsek, felvágottak, gyümölcs, hidegtál, sütemény. Senki sem bánta, hogy itt ismét összeszedtünk még vagy fél óra pluszt.
Az ismételt energia bomba után fájó búcsút vettünk Peti családjától, és irány Szeged után Makó, ahol a következő rövid pihenőt terveztük. Sajnos a kiszemelt “gazdaságos” benzinkút, amit már ugyan a kagylós olajtársaság üzemeltetett, még mindig annyira gazdaságos volt, hogy a WC nem tartozott a szolgáltatási körébe, így a hölgyeknek (a kísérők körében is volt kettő), és a nagyobb dologra készülő fiúknak is komoly gondot okozott. Próbáltunk bekéretőzni az áruházba is, mert már érkeztek a nyitáshoz a dolgozók, de a szigorú biztonsági őrt nem lehetett meggyőzni. Később kiderült, hogy 300 méterrel arrébb a sarkon túl ugyan ennek a benzinkutas társaságnak a másik kútján van WC, így indulás után pár méterrel az egészségügyi szünetet még néhányan beiktatták. A következő, reggelig tartó szakaszt, ismét eggyel kevesebben tettük meg, mert Kőszegi Peti nem érezte jól magát, és úgy döntött, hogy nem kockáztat, és inkább kihasználja a kísérő kocsi szolgáltatásait, vagyis elfekszik a furgon dobozában. A banda elcsigázva, de kitartóan ugrott neki a következő Kövegy, Csanádpalota, Pitvaros, Mezőhegyes, Végegyháza, Mezőkovácsháza, Battonya szakasznak. A tekerés ekkor meglepően jól ment, és egy csomó időt behoztunk a lemaradásból.
A reggeli napfelkelte mindenkibe életet lehelt, és felébresztette a felvezető kocsiban eddig szendergő NyöZsöt, és párját, Bözsit is, akinek egyből beindult a vízháztartása, feszülő érzés kíséretében, így a következő pihenőt Battonya helyett Mezőkovácsházán, az első, vasárnap reggel hatkor már nyitva lévő kocsmánál tartottuk meg, amit egy körforgalomból kihajtva az utolsó pillanatban vettem észre, és satu fékkel, mindenkit teljesen felébresztve céloztam meg. Kisebb tanakodás és egyeztetés után úgy döntöttünk, hogy a reggelit itt fogyasztjuk el, ezért gyorsan felállítottuk a kempingasztalt és előkerültek az előző napi ebédről megmaradt húsok is. Ez jót tett Kőszegi sporttársnak is, aki innen már ismét a tekerők sorát erősítette.
A finom reggeli után tudtuk, innen már nincs messze a cél, és ugyan eredetileg több pihenőt már nem terveztünk, de Császár Levente még meginvitált bennünket a nagymamája lekvárjára, aki történetesen Lőkösházán lakott, így kis útvonal módosítás beiktatásával ugyan, de nem hagyhattuk ki a lehetőséget. Itt ismét gyümölcs és finom pogácsa került az asztalra, majd belénk. Levi nagyszülei nagyon kedvesek voltak, és a papája felvilágosított bennünket, hogy a módosított útvonalunkat nem ajánlja, mert nagyon rossz az út, így viszont a számítások szerint 5 km hiányozni fog az 500-hoz. Kiderült, ahány induló, annyi féle kilométeróra állás.
Elindultunk immár utoljára. A mért adatok alapján, középérték számítással (megérte főiskolára járni) kiegyeztünk az 5 km hiánnyal, és ekkor jött a NyöZsö nagyszerű mentőötlete. Gyors telefon a gyulai kerós haveroknak, és máris megvan az ötszáz záró akkordjaként, egy zeneszóval felvezetett gyulai városnéző körút.
Miután megismertük Gyula szépségeit (itt szeretném leszögezni, nem melegek vagyunk, csak FLÚGOSOK!!!) 501 km-rel a lábunkban befutottunk a jövő évi túránk rajthelyére, a Gyulai hipermarket parkolójába, ahol nem kis meglepetésünkre igen szép számmal, és a Körösök Vidékéről szóló ajándékkönyvvel vártak bennünket a gyulai biciklisek, és barátaink.
A túra zárásaként kiosztottuk a jól megérdemelt emlékérmet, és a diplomákat a teljesítményekről, majd azzal búcsúztunk a résztvevőktől, hogy egy év múlva ugyanitt találkozunk mindenkivel. És ebben mindenki egyetértett.
A távot teljesítette:
Nagy Hedvig Budapest 501 km
Dobos Tibor Tiszakécske 501 km
Kecskés Tamás Pásztó 501 km
Oláh János Dunaújváros 501 km
Kohán Péter Hódmezővásárhely 501 km
Császár Levente Székesfehérvár BBKE 501 km
Molnár József Várpalota BBKE 501 km
Kőszegi Péter Budapest 459 km
Papp Tamás Görgeteg 437 km
Nagy Hédi és Dobos Tibi élménybeszámolója az alábbi linken olvasható: